AS Római
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Események
 
Fórum
 
Üzenőfal
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
Dicsőségtábla

 

 

 
Bajnoki meccsek
Bajnoki meccsek : AS Római - Örök 3-1

AS Római - Örök 3-1

Magnum  2014.04.14. 08:48

"Nehéz" kötelező győzelem!


Mindenki ismeri, hogy a kötelező győzelmek a legnehezebbek.

Ez annak tudatában, hogy az eredményeket ismertük amiket előttünk "lejátszottak" még inkább nehéz volt.

Az első két mérkőzést elhalasztották vagy le sem játszották távolmaradás miatt.
Utána a Bosi kikapott a Padid csapatától.
Ami számunkra izgalmasabb volt a Hegyvidék csapata nagyarányú vereséget szenvedett az utolsó helyezett Karolina együttesétől.
Így nekünk a kötelező győzelemmel pozíciót is javíthattunk.
Ennek ellenére úgy indult a mérkőzés ahogy azt nem vártuk.
A 3. percben az Örök csapata szerzett vezetést. Erre hamar tudtunk válaszolni Weiszhár Dani góljával de elég bizonytalanok voltunk a játék szervezésében.
A 11. percben egy meglepő szabadrúgás góllal Kis Balázs révén vezetéshez jutottunk.
Kis 2 a mérkőzés folyamán rengeteget tett azért, hogy csapatunk győztesen hagyja el a pályát. Mind az ellenfél mind a saját kapunk előtt kiemelkedő teljesítményt nyújtott és Ő volt a mérkőzés legjobbja.
A második félidőben is többnyire mi irányítottuk a mérkőzést de voltak meleg pillanatok amikor nem sokon múlt az ellenfél egyenlítése.
Majd következett Veréb Norbi gólja ami végül is megnyugtatóbb előnyhöz juttatta csapatunkat.
Nem volt pontos a játékunk és sok volt a bizonytalanság de az eredmény alakulása végül is kárpótolhatott minket a gyengébb játék miatt.
Végül is ha a mutatott játékkal nem is lehetünk teljesen elégedettek de az eredménnyel igen.
 
AS Római - Örök (2-1) 3-1
ASR: Zoltán G. - Kis B., Tóth A. - Balázs G. - Veréb N., Weiszhár D.
Csere: Reisz A., Tóth T., Veréb T.
Gólszerzők: Weiszhár D., Kis B., Veréb N.
 
Hajrá ASR, hajrá Római!

 
Bajnoki keret
 
Csapatvezetés
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
boldogsag.net

 

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.